Juhász Gyula
Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta dúl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha villan a tetőn, Holott borongós már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Milyen volt...
Milyen volt szőkesége, nem tudom már De azt tudom, hogy szőkék a mezők Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek A szeptemberi bágyadt búcsúzónál Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy más tavaszból, mely messze mint az ég
ANNA ÖRÖK
Juhász Gyula
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szivemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, ma már nem reszketek tekintetedre, ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, hogy ifjúság bolondság, ó de mégis ne hidd szivem, hogy ez hiába volt és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban és minden eltévesztett köszönésben és minden összetépett levelemben és egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökkön. Amen.
|