HA MEGÖREGSZEL
Yeats
Ha megöregszel s szürke néneként ott bólogatsz a tűznél, könyvemet lapozd, idézve ifju-szép szemed mélységes árnya közt a puha fényt,
s hogy szépséged s hulló mosolyodat hányan szerették, hány hű s álbarát, de változékony arcod bánatát s zarándok lelked egy szerette csak.
S míg meghajolsz az izzó rács fele, szomorkás kedvvel súgd: a szerelem elillant, elszállt túl a hegyeken, s csillagfüzér közt bújt meg szép feje.
FEHÉR SIRÁLYOK
Yeats
Volnánk fehér sirályok, édes, a gyors habokon! Még száll a meteor-csík, s nekünk már unalom; s a szürkületi égalj kék csillaga, kedvesem, szivünkben bút ébresztett, mely nem múlik sosem.
Fáraszt a harmatos álom, rózsáké, liliomé; ne álmodj róluk, édes; se a meteor felé ne epedj; se a kék csillagra harmathullás idején: az volna jó, ha sirályok lennénk a habon, te meg én!
Lelkem szigetvilágok s partok dala veri fel, ahol az idő feledne s a bánat nem érne el; de mögöttünk maradna láng, rózsa, liliom, volnánk csak sirályok, édes, a ringató habokon!
(Szabó Lőrinc)
|