A múlt nagy magyar szerelmei

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia

Itt van mindjárt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Petőfi mondhatni, nagyon merész ifjú volt. Egyszerűen csak beállított a lány szüleinek villájába, végigvetette magát a több százezer forintos kanapén és megkérte a minisztérium főosztályvezető lányának a kezét. Persze nemleges választ kapott. S hogy mi volt az ok? A költőnek nem volt tisztességes polgári állása, így hát nem is lehetett rábízni egy jólnevelt, semmiben hiányt nem szenvedő lány életét. Azért Júliát sem kellett félteni. A tizennyolc éves lány rengeteg szerelmes regényt olvasott, s hát úgy gondolta, ha már a költő úgy is kicsit csapodár, nem árt próbára tenni, úgy, ahogy azt a regényekben csinálják.

Júlia arra azonban nem gondolt, hogy a próbák által felzaklatott költő addig merészkedik, hogy megkéri a debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét. A két fiatal szerelmének azonban sem kacérság, sem kétségbeesés, sem szülői tilalom nem vethetett véget. Egy esztendő viszontagságai után 1847. szeptember 8-án házasságot kötöttek.

S hogy honnan is jött az ismeretség? A nagykárolyi táncteremben találkoztak először, de első találkozásuk nem sikerült valami fényesen. Júlia, mint mindig, ezalatt a társalgás alatt is hideg maradt. Érzéseit csak Térey Marinak vallotta meg. A következőket állította Petőfiről: "Petőfi gonosz egy fiú: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a bal oldalára, különben annak úgyis tüzes lakosa fellázad ellene." Mondhatni, hogy az ifjú költő elsőre megbabonázta a lányt. Az esküvőre az erdődi vár kápolnájában került sor. Amiről Petőfi a következőket írta: "Szerettünk volna, én is, mennyasszonyom is, helyhez és alkalomhoz illő, komoly és ünnepélyes arcot ölteni, de sehogy sem sikerült, folyvást mosolyogtunk egymásra, s ha én olyan szépen mosolyogtam, mint mennyasszonyom, úgy esküszöm neked, hogy egy angyalt festő képíró előtt a legtökéletesebb mintául szolgálhattam volna."

S hogy milyen nagy szerelem is lángolt kettejük között, arról leginkább Petőfi versei árulkodnak. "Szeretsz, rózsaszálam? Én ugyan szeretlek. Apád-anyád nálam jobban nem szerethet."

Jókai Mór és Laborfalvi Róza

Hogy milyen volt a régi korokban egy színésznő és egy író szerelme? Erről a legtöbbet Jókai Mór és Laborfalvi Róza mesélhetne, ha még közöttünk lennének. Így csak a ránk maradt írásokból tudjuk, hogy milyen is volt az ő kapcsolatuk. Az első nagy találkozás azon a bizonyos forrongó 1848-as március 15-i napon esett meg. A nemzeti színű kokárdát Jókai mellére nem más, mint Laborfalvi Róza tűzte fel. A forradalmak és szerelmek felhőtlen napjai hamar elmúltak, amikor kiderült, hogy Jókai házasodni készült. Általános rosszallással kellett szembenézni a párnak, hiszen Róza nemcsak hogy idősebb volt, de még színésznő is és egy gyerekei is volt. Hiába volt azonban bármiféle gúny, rosszallás, intrika, még Petőfi részéről is, a házasság létrejött. A forradalom elbukása azonban még a szerelmeseket is próbára tette. Petőfi meghalt, anélkül hogy kibékült volna barátjával, Jókaira bujdosás várt, s ekkor derült ki igazán Rózáról, hogy nemcsak nagy szíve van, hanem eszes is. Menlevelet szerzett az osztrák hatóságoktól férjének, s így visszatérhetett családjához a földönfutó férfi.

Jókai és Laborfalvi Róza házassága harminchat évig tartott. Nem minden zaj nélkül élték életüket, s itt elsősorban nem a családi vitákra kell gondolni. A lakásukat mindenféle zajongó madarakkal és nem ritkán karattyoló barátnőkkel osztották meg, így Jókainak nem sok nyugalom és pihenés jutott. Egyben azonban biztos lehetett, hogy jó ételekben soha nem fog hiányt szenvedni, hiszen nemcsak a színpadon érezte magát otthonosan a színésznő, de a konyhában is.

Ady Endre és Brüll Adél

Egy nyugtalan vérű vidéki újságíró és egy unatkozó párizsi fiatalasszony találkozásával kezdődött a magyar irodalom legnagyobb szerelmi históriája. Ők pedig, Ady Endre és Brüll Adél. Az első találkozás 1903-ban történt Nagyváradon. A költő huszonhat éves volt, a váradi lapok munkatársa. A fiatalasszony Brüll Adél harmincegy éves, gazdag család sarja, egy kereskedő felesége. Párizsban élt és látogatóba tért haza Nagyváradra. Mellékesen éppen barátnője szeretőjével folytatott viszonyt. Adynak elsőre megtetszett a szép szalmaözvegy és elhatározta, Párizsba költözik az asszony közelébe. Léda, akit Ady a név betűinek megfordításával nevezett el így, kezdetben nem viszonozta a költő érzelmeit. Aztán végül ő szerzett lakást Adynak, ugyanabban a házban, ahol ő és férje lakott. A férj nem tiltakozott a viszony ellen, hiszen csupán anyagi érdekek kötötték össze ezt a házasságot.

Ady sokat köszönhetett Lédának, a költészet és emberiség terén is. Ő ápolta, amikor kitört rajta a vérbaj, s új lendületet adott akadozó lírai költészetének is.

Szerelmük amennyire kölcsönös volt, annyira nem volt idilli. Gyakori veszekedések voltak közöttük a férfi csapodár viselkedése miatt, ráadásul a költő gyakran nézett a pohár aljára is. Mindennek ellenére a szerelem nyolc évig és nyolc hónapig tartott. Végül aztán a két megsebzett szív elengedte egymást. Ady a következőkkel búcsúzott el a Lédától:

"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:

Hát elbocsátalak még egyszer, utólszor,

Ha hitted, hogy még mindig tartalak,

S hitted, hogy kell még elbocsáttatás."

Ezek voltak az Elbocsátó, szép üzenet kezdő sorai.

Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta

S hogy nemcsak a költők voltak képesek heves érzelmekre, s ezek kifejezésére, jöjjön egy nagy politikus szerelmi története. Ő pedig nem más, mint Kossuth Lajos és kedvese Zeyk Sarolta. Különös szerelem volt az övék. Kossuth nyolcvankét évesen ismerte meg a lányt, aki akkor tizenhét éves volt. Az öreg Kossuth éppen ezért inkább atyai szeretetről beszélt, s soha nem merte igazán kimondani, hogy szerelmes a lányba. A politikus magánéletében 25 évig egy nő, Meszlényi Teréz uralkodott, s a kissé unalmas házaséletbe néha belecsöppent egy-egy könnyű kaland a férfi részéről. Aztán a turini magányban nemcsak a nők maradoztak el, hanem az egykori harcostársak is, s nem csoda, hogy az agg férfi gyengéd érzéseket kezdett el táplálni egy fiatal lány iránt. A leányka csak egy rövid látogatásra érkezett amerikai konzul nagybátyjával az olasz városba. A látogatást követően a lányka visszatért hazájába és Kossuth már csak levelekben oszthatta meg vele igazi érzéseit. Persze mi sem természetesebb, Sarolta férjhez ment egy másik férfihez. A turini remete megpróbált alkalmazkodni az új helyzethez, házassági tanácsokat adot, majd megsértődött, mikor kiderült, a férj nem egy ideális álomhős. Utolsó leveleiben már csak a megtörtségét, betegségét hangsúlyozta. S azt az érzést, hogy: "Én már nem vagyok élő ember."

S ha már ennyit beszéltünk a nagy szerelmekről, zárjuk egy költő gondolatával a témát.

"Azért szeretlek, mert veled kerestem

A májuséj kárpitján csillagot,

Mely őszök őszén és dermedt telekben

Fiatal lánggal ott tovább ragyog."

/Juhász Gyula/

Sulinet Oktatási Minisztérium